Sok ember elsők között a szembenézést tanítja meg. Ez azért hasznos, mert növeli a kutya koncentrációját, de ezen felül mindenképpen építi a gazda/kutya kapcsolatot. A kutyák jobban megértik a test és kézjeleket, mint mondjuk a hangjeleket, és sok feladat tanításánál a testünkkel is egyértelmű jelzést adunk, bár ezt legtöbbször nem vesszük észre. Ehhez még az is hozzájárul, hogy a kutyák igen jó megfigyelők. Ha ezeket a tulajdonságokat mind összerakjuk, rájöhetünk arra, hogy miért könnyű a kutyáknak a feladat tanítása: azért, mert egyébként is sokszor néznek ránk...

Természetesen vannak olyan kutyák, akik más módszerekkel voltak képezve, esetleg menhelyes, rosszul szocializált kutyusok, akik soha nem néznek az emberek szemébe. Én ezeknél a kutyáknál is ezt a feladatot tanítanám először, mégpedig feszültség oldásaként, a bizalom építéseként. A feladat elején nem szabad elvárni, hogy a kutya rögtön a szemünkbe nézzen, hiszen a kutyáknál a szembenézés a támadás egyik jele. Persze, ha a kutya már megtanulta, hogy ez nem rossz, akkor szívesen fog a szemünkbe nézni, ezáltal könnyű maga a tanítás is. Ha farokcsóválós, barátságos, jól szocializált kutyával klikkerezünk, akkor viszonylag egyszerű dolgunk lesz, de lehet találkozni más esetekkel, ahol ennél bonyolultabb a dolog.

Jól szocializált, egészséges kutyák esetében az ELKAPÁST javasoljuk, ami azt jelenti, hogy mindig akkor kell klikkelni, amikor a kutya a szemünkbe néz. Ezt elérni nem nehéz. A legtöbb kutyánál, aki kondicionálva van, a klikker látványa egy pozitív dolgot jelent, ezért gyakori, hogy ebben az esetben hozzánk szalad és ránk néz. Ha a kutya motivált és szereti ezt a játékot játszani (és miért ne szeretné), akko hamar belejönnek. Viszont nem szabad túl sokat mászkálni, gyakorlatilag elég, ha mocorgunk, mert különben lehet, hogy behívás tanítása lesz a dologból, ami igen hasznos feladat, csak éppen most nem ez a cél. :-)

Azoknál a kutyáknál, akik sose néznek a gazdájuk szemébe, már egy kicsit nehezebb a dolog, a VISELKEDÉS FORMÁLÁSA című tanítási módszert kell elővennünk, ami nagyon rosszul hangzik, de voltaképpen egyszerű dolog és nagyon sok trükk tanításánál alkalmazható. Itt az a lényeg, hogy valami igen egyszerű dologgal kezdjük a tanítást és utána lassan nehezítve a követelményeken haladjunk a cél felé. Ehhez csak pár dologgal kell tisztában lennünk. Azt hogy mit akarunk tanítani, melyik az a pont, ahonnak kezdeni tudjuk és mekkora lépésekben lehet haladni. Azt, hogy mit akarunk elérni, arra nem térek ki, mert az a jelen esetben viszonylag egyszerű dolog, maximum azzal lehet bonyolítani, hogy mennyi ideig nézzen minket a kutya egyfolytában, illetve lehet, hogy össze szeretnénk kötni egy jellel, mondjuk azt szeretnénk, hogy a kutya akkor nézzen ránk, amikor mondjuk, hogy: Figyelj! Az, hogy honnan induljunk, az már valamivel nehezebb, ez a kutyán múllik és csakis a kutyán. A legtöbb kutya ránk néz, ha megmozdulunk,- ha nem is a fejünkre, de a lábunkra mindenképpen ránéz. Ebben az esetben, már lehet is klikkelni. Minthogy viselkedés formálásáról beszélünk, nem várjuk tőle a lehetetlent, azt hogy a szemünkbe nézzen, hanem csak annyit, hogy felénk, vagy ránk. Ha ez már stabilan megy, a kutya már aktívan ránk néz, akkor lehet növelni a követelményeket. Itt még semmiképpen ne tanítsuk meg a kutyának, hogy hosszabb ideig nézzen, hanem csak pillantson ránk és jöhet a klik/kaja. Ha már ott tartunk, hogy kb. harmincszor meg tudjuk nyomni a klikkert egy perc alatt, akkor lehet nehezíteni az elvárásokon, csak azokat a pillantásokra klikkelni, amelyek magasabbra irányulnak (szabjuk meg, hogy hol legyen a határ, pl. derék, mell, váll). A klikkelések száma vissza fog esni, de ez nem baj, ezekben a nem megerősített pillantásokban is információ van: ez nem jó, nem elég jó. Persze arra figyelni kell, hogy legalább 50%-ban sikeres legyen a tevékenysége, tehát ha 100 pillantásból nem tudunk legalább 50-re ráklikkelni (mert nem néz elég magasra a kutya), akkor vissza kell venni a követelményekből, tehát a magasságot csökkentsük, különben a kutya megunja a játékot és elmegy. A másik véglet, amikor a kutya minden pillantására (85-100%) klikk érkezik, ugyanis ebben sincs túl sok információ, a kutya nem tanul belőle,- ebben az esetben a követelmények emelhetők, mindaddíg, amíg a szemünkbe nem néz.

Néha előfordul, hogy a kutya több lépcsőfokot átugrik, tehát: annak ellenére, hogy a következő lépés a mellmagasság lett volna, rögtön az arcunkra néz. Ilyenkor több eset lehetséges: vagy ráklikkelünk és úgy kezeljük, mint többi "jó" viselkedést, vagy klikkelünk és úgynevezet Jackpotot adunk a kutyának (tehát egy maréknyi tápot, vagy különösen finom falatot), vagy és ez a legritkább, bár igen hasznos reakció: Jackpotot adunk a kutyának (esetleg az összes kaját, amit erre a tréningre szántunk), alaposan megdögönyözzük a kutyát és eltesszük a klikkert, majd máskor újra edzünk. Ezt a legnehezebb megtenni, mert éppen kezd belejönni a kutya, de ez minden bizonnyal a legjobb amit tehetünk. Ha nem is tesszük meg, nagyon kell figyelni arra, hogy a foglalkozást úgy fejezzük be, hogy a kutya még akarjon dolgozni és jól teljesítsen, mert akkor legközelebb ugyanonnan fojtathatjuk és a kutya ugyanolyan lelkes lesz. Akik klikkereznek a kutyával, néha-néha beleesnek abba a hibába, hogy nem hagyják idejében abban a munkát. A klikker egy általában erőszakmentes módszer, ha a kutya nem akar dolgozni, akkor elmehet, és talán ezért van az, hogy én is azt hittem, hogy nem tudom túlterhelni a kutyát... De ez sajnos nem így működik. Sok esetben a kutya akar még dolgozni (mert enne), csak agyilag fáradt el, és ezért nem tud. Ilyenkor a kutya rendszerint lassabb lesz, a farokcsóválás is lassul és elkezd hibázni. Ha nem hagyjuk abba, egyre többet és többet fog hibázni. Ez az a pont, amit nem lenne szabad elérni, mert rányomja a bélyegét a munkára. Ha mégis megtörténik, akkor sem csináljuk azt, hogy azonnal abbahagyjuk a munkát. Ezzel még többet rontunk. Ilyenkor az a legjobb megoldás, ha előveszünk egy olyan feladatot, amit a kutya nagyon szeret csinálni- és tud is csináljuk meg kétszer és nagy jackpottal és ami még fontosabb: sikerélménnyel hagyjuk abba a munkát. Ha még nincs kedvenc feladatunk, akkor várjunk meg egy viszonylag jól sikerült próbát és úgy hagyjuk abba, ugyanúgy jackpottal. Ez az utóbbi a leges-legfontosabb. Ha mindíg úgy hagyjuk abba a munkát, hogy a kutyát sikerélmény érte és ráadásul még nem fáradt el (sem testileg-sem agyilag), akkor sokkal szívesebben és lelkesebben fog dolgozni, ráadásul gyorsabban fogunk haladni!